Teák

Rengeteg feljegyzésünk, tapasztalatunk áll rendelkezésre a népi gyógyászat hagyatékából a gyógynövények rendeltetésszerű használatára, azokból az időkből, mikor még nyugati orvoslásról nem beszélhettünk. Minden törzs és közösség számon tartotta a táltost és a sámánt, később a füvesembereket és javasasszonyokat, kik az elmondott panaszok alapján megtették a szükséges ajánlást. Tudták hol és hogyan kell gyűjteni a növényeket, milyen felhasználásban fejtik ki leginkább hatásukat. Több száz éven át felhalmozott népi bölcsességet és tudást vetettek latba, melyben megrendíthetetlenül hittek az emberek. Ennek a tudásnak adózom most: a teakeverékek mindegyike magyarországi gyűjtésből származik, s nincs köztük tájidegen faj. Aroma, ízfokozó, mesterséges adalékanyagoktól és tartósítószertől mentes termék.

Felhasználási javaslat: 1 púpozott teáskanál teakeveréket 1 csésze (2,5 dl) vízzel forrázzunk le. Lefedve hűlni hagyjuk 10-15 percig, majd szűrjük le. Egész nap fogyasztható, napi 2 adag is.

Ellenjavallat: Terhesség, szoptatás alatt, valamint gyermekeknek 14 éves kor alatt nem ajánlott.

Minőségét megőrzi: a csomagoláson jelzett időpontig

Tárolás: száraz, hűvös helyen

Vendland by Anna